Grande Garage

Grande Garage

Szellőző ventilátor ellenállás csere

2020. június 18. - ALIENwoods

Úgy látszik a nyár beköszöntével kívánja a törődést az autó.
Már előző nyáron is gyanús volt, hogy mitől hangos a ventilátor bekapcsolt klímánál. Gyanakodtam már a klímakompresszorra, vagy a radiátor ventilátor motorjára, míg végül a témának utána youtubeozva előbukkant az alábbi:

 

Még a hangszín is stimmelt a Puntónál:

Azt tudni kell, hogy az ellenállásból két verzió létezik, egyik 3 lábú és lefelé néz a csatlakozója, másik 2 lábú és a tűzfal felé áll ki a csatlakozója. Mielőtt cserélsz, célszerű meggyőződni arról, hogy a kocsidban éppen melyikkel szerelték.
Nos kisebb pecázás után jól látható, hogy feltételezem még a gyári ellenállás milyen állapotba került elő.

Már elsőre szemet szúrt a + rézkábel használata, amit igazol az is, hogy a ventilátor ahogy bemelegedett és a motor hőfok jeladó jel adott, úgy folyamatosan csutkára járatva üzemelt. Feltételezem ezzel a "fixre-kötéssel" próbáltak spórolni körülbelül ~10.000 forintot, ami valóban spórolás, csak közben a ventilátor motorja is extra teljesítménynek van kitéve, így egy 10 ezres spórolás, később belevisz egy 40+ ezres ventilátor motor cserébe, amihez a jármű elejét is meg kell bontani. Mindegy, a mester nevét homály fedi, és jól van ez így.

A cseredarabon (Cikkszm.:55703589, a 3 lábúé) jól látszik, hogy mekkora a korbeli eltérés:

És valóban csere után, üzem meleg motornál + bekapcsolt klímával (felhúzott ablakokkal a fókák miatt) azonnal hallható volt, hogy becsendesedett a ventilátor, azaz végezte az ellenállás a dolgát serényen.

Jobb hátsó kézi ablakemelő csere

Vásárlás óta akadozott a jobb hátsó ablakemelő (cikksz: 51723327). Eleinte még le lehetett húzni, igaz erősen tekerni kellett a kart, de idén véglegesen meg adta magát, és csere érett lett.
Az, hogy mitől tud elromlani egy manuális ablakemelő orsó rejtély. Talán szándékos alul tervezettség, spórolás a gyártáson, beszállítói minőség csökkenése, ki kitudja....
Viszont egy meleg nyári napon nincs rosszabb, mint mikor 1 cm-re nyílik csak le egy ablak és megakad.
A végső döfés az lett volna ha teljesen elszakad a spirál és beesik az ablak, ám ezt nem kívántam megvárni.
Jól látható, hogy hol és milyen mértékben volt sérülve az eredeti  huzal, amin valószínüleg az eredeti zsír foghatta meg a koszt/port, és mivel az ablak gumikéderei is szárazok voltak, simán elhiszem, hogy a szoruló ablak a halálba terhelte a damilt, ami elvékonyodással és a szálak egyenkénti elhasadásával válaszolt, végleges halálspirált előidézve.

A végső döfésnél szerencsére zárt állapotba ragadt az ablak, de ahogy a kilincs, kárpit, és párazáró fóliát részben eltávolítottam, úgy 4 csavar választott el a régi szerkezet kiemelésétől. Pro tipp az ablaküveget, miután kiemeltük a piros tartó pöcökből, felső holtpontba rögzíteni ragasztószalag segítségével, és így az üveg maradhat a helyén míg mi biztonságosan dolgozunk az ajtó testében.
Lentebb az új szerkezet beemelése látható:

Csomagtér világítás / zár revans

A tavaly májusi csomagtér mikrokapcsoló csere sikeres volt, ám rövid idő múlva a "Hatchback open" felirat kezdett bevillanni minden kisebb döccenőnél, kátyűnál. Éreztem, hogy valami nem stimmel a korábbi fixel. Valahogy túl szép olcsó volt ahhoz, hogy igaz legyen a mikrokapcsoló cseréje.
A probléma újra felbukkanása kb fél évet váratott magára, és kiderül, hogy a korábban precízen szétszedett zár műanyag házából letört két műanyag tartó pöcök, ami a végleges zárt hátsóajtó állapotában nem tartotta helyén az áramkört.
Ez a tized milliméteres tágulás lehetővé tette, hogy a hátsó zár, még csukott ajtós állapotban is akkorát lengjen ki, bukkanón, kátyún áthaladva, hogy a műszerfal bejelezze a "Hatchback open" feliratot, epilepsziás rohamokat előidézve, amik este felé még hatásosabbak.
A megoldás, végül egy gyári zár (cikksz: 55702917) beszerzése jelentette.
Az összehasonlító képeken látszik, két ponton a műanyag rögzítő dudor épsége, míg a szétkapott elemen ezek nincsenek jelen.
Az új elemet egy zöld pötty jelzi:

Meriva a bátor

A klímatartó elem fantasztikus utazásai a motortérben

Van az úgy, hogy hiába jár az ember benzines autóval, mégis dízelt szerel mindennap. Erre tökéletes példa a rokonság egyik Opel Merivája, melybe a Z17DTH-s motor került, azaz olyan fődarabokkal rendelkezik mint, kettőstömegű lendkerék, turbó, EGR szelep, porlasztó csúcsok, adagoló, klímakompresszor. Az ok, ami miatt mégis a garázs VIP lakója lett, banális, ugyanis történt hogy egy forgalmas őszi délután a Nyugati pályaudvar előtti kereszteződésben a Váci útra fordulva, hirtelen nagy csattanó hang a motor felől, fordulat leesett, szervokormány és fék rásegítés pedig megszűnt, így csak puszta izomerővel lehetett a híd alá terelni, egy épp szabad parkolóhelyre.

A motort leállítva és motorháztetőt felnyitva egyértelmű lett a baj, letört a klímakompresszort tartó alumínium elem, ezzel együtt az ékszíj világ körüli pályára állt, mellesleg egyik fogát a generátor felcsévélte. Persze akinek ismerős ez a motor, az tudja, hogy a vákuum pumpa a generátorral van egybe építve, közös tengelyen, így ha a generátor nem kap hajtást, szervó rásegítés sincs. Na de vissza a klímához és az őt tartó elemhez, melyből 3 különböző is létezik, ahogy azt a mellékelt ábra mutatja (forrás) :

249792.png

A képen a 19-s tételről van szó (azaz a GM-97319443 számú variánsa), ami a valóságban kicsit máshogy festett, már amennyi megmaradt belőle:

A javítás tehát törött elem kiszerelése és a csüngő kompresszor ölbevételével kezdődött. A maradékoknál azért megálltam egy pillanatra, hogy rájöjjek mi okozhatta ezt a fatális hibát. Azt tudtuk, hogy a jármű élete javát, külföldön töltötte, az első(?) 200.000km-t biztosan, és hazánkba vállalkozó kedvű kereskedőn keresztül érkezett. Ennyi még nem indokolja, hogy probléma merüljön fel a járművel vagy mégis?
A kompresszort tartó elem három csavarral rögzül a motorblokkhoz, és maga az öntvény is három furattal rendelkezik, hogy a kompresszort hozzá rögzítsük három csavarral. Ugye a baj megtörténtekor senki se várhatta el, hogy a délutáni 5 órás csúcsban, esőben, sárga mellényben, keresgéljük épp széthulló járművünk apa csavarjait, míg a környezetünkbe lévő autósok egyre főre megelégednek anyánkkal :). Ennek ellenére, sikerült a kompresszor 3 rögzítő csavarjából kettőt meglelni a motortérben, míg a harmadiknak nyoma veszett. Persze a tettes nem tűnhet el nyom nélkül, s mivel a tartó elemet már hozzácsavaroztam a blokkhoz, jöhetett a kompresszor rögzítése, ami nem várt problémákba ütközött, ugyanis némely eredeti (vagy legalábbis annak feltételezett) csavarnak eltérő volt a hosszúsága, így hiába tekertem a még egyben lévő csere profilba, azon a kompresszor mindig lötyögött, 3-4 mm-t. Ezeket a problémákat mutatja be az alábbi galéria mely képein a letört tartó elem és az új látható a kompresszorral, csavar menet és hossz próbán. De sehogy sem stimmelnek a hosszúságok, vagy a menet?

Na de miért? Vakartam a fejem, hisz a GM csak nem olyan felelőtlen, hogy nem vág elég menetet a csavarra, vagy változó hosszúságúak a csavarok, és mind a 3-nak meg van szabva, hogy melyik lyukba való? Ezzel vígan eljátszottam egy fél órát, igen a blokkon is, de sehogy sem lett jó, az a kompresszor márpedig lötyögött, és nem a bontóból szerzett eredeti öntvénnyel volt a baj. Rendben, nézzük akkor még egyszer a törött elemet és a megmaradt csavarokat. Na és miért van hogy a törött elem és az egyik megmentett csavar rövidebb, azaz képes majdnem szorosan fogni a kompresszort? Na hát azért, jött a felismerés, mert egyrészt a furat meg volt repedve, másrészt hiányzott két sor menet belőle, harmadrészt a tőcsavar is megvolt a maga szerepe ebben, mikor roppanásig hajtották bele:

A letört elem egyik sarkában még szépen látni, ahogy megvan a felső sor is a menetben, nem úgy a másik két sarokban:



Így már összeállt a kép a korábbi szervizek okán a bizonytalan nyomatékra meghúzott kompresszor tartóelem a motor rezgéseitől és az esős idő miatt párátlanítás céllal bekapcsolt kompresszor okozta plusz terheléstől megrepedt és eltört. Ma is egy sikeres napot zártunk a garázsnak nevezett rendelőintézetben, bár a beteg ekkor még nem tudta hogy a megbontás okán még milyen járulékos tünetekre derül fény, melyekről a következő posztban írok le.

Hibás csomagtér világítás és megoldása

(Update: a zár szétszedésénél fokozottan figyeljünk a műanyag tartó elemekre, mivel minden kis tüske számít. )

Határozottan emlékszem, hogy ősszel mikor megvettem a Puntót, még működött a csomagtér világítása.
Ahogy jött a hideg télies idő ez a működés szépen akadozott majd megszűnt, és a csomagtér világítása nem ment többé.

A hiba okának először megtört kábelekre gondoltam, bár ez a hipotézis hamar megdőlt mikor kimértük multiméterrel majd vizuálisan is ellenőriztem és minden kábel sértetlen volt. A csomagtér világításához menő kábelben se volt fizikai sérülés megtörés, az égő izzószála se szakadt el.

img_20190504_235536.jpg

A kapcsolási rajz szerint, az égő és a zár külön-külön kommunikál a BCM-felé, ahonnan a zár küldi az értesítést arról, hogy épp nyitva vagy csukva van, illetve a csomagtér világítás is ez alapján a BCM-n keresztül kapja a jelet, azaz áramot, hogy világítson vagy épp nem. A zárat megbontva, és a csukást/nyitást végző központi zár motorját kiemelve, már elérhető a nyák amin 1 mikrokapcsoló található D2F-L76 kódszámmal.

Ez a mikrokapcsoló, nagyon hasonló a számítógépes egerek 3 gombjában használthoz, lévén ugyanazt a kapcsolási feladatot látja el. A kapcsoló belsejében egy parányi laprugó található, ami anyagminőségétől és a formájától függően előbb vagy utóbb de biztos megadja magát, és ekkor kezdődik a bosszantó egyszer nyomom mégis duplán kattint szindróma, melyet az alábbi videó is bemutat:

A megoldás innentől adta önmagát. Pót kapcsolót beszerezni és kicserélni.
A mikrokapcsolót D2F-L kódnévvel lehet megtalálni a tme.hu webshopjában, netto 230 huf áron. Kis eltérés van ugyan a gyári Puntóban találhatóhoz képest, bár nem tudtam kinyomozni, hogy az L76-s kódjel mire vonatkozhat, annyit szabad szemmel is látni, hogy a lemez szárny hosszabb, bár lehet a Puntóé szimplán letört a 10 évnyi használat során. Maga az alkatrész mérete, szélesség, magasság, hosszúság teljesen azonos, még a nyomófelület kiemelkedése is, így teljesen megfelel a célra. Jómagam kapásból 5-s csomagot kértem, elvégre mégis csak olasz autó :). A képen a réginek kapcsolónak csak a teteje látható, mivel a rugó belseje is érdekelt, bár az már csak darabokban jött ki, visszarakni sehogy se sikerült a vékony elemeket.

A forrasztáshoz olyan pákát használtam amit 150-400°C -g lehetett szabályozni, így gond nélkül olvasztotta meg a jelzett 344°C-s pontokat. Harmadik kéz helyett - amatőr nem-szakember módon - a satu tartotta az nyák lapot míg kiforrasztottam a régit és rá forrasztottam az újat.



Az alábbi videón pedig még összeszerelés előtt kipróbáltam, hogy megfelelő módon érintkezik-e az új kapcsoló a zárban forgó részekkel, azaz 'lenyomja-e' a kis fület:

Végül még a zár összerakása előtt volt egy felhasználói teszt, a visszadugva a kocsi áramkörére, és lőn világosság!

Bámulatos hol tart a tudomány!

 

süti beállítások módosítása